Bárcsak holnap lenne már

Útnak indítottuk Csontos Imola Watched & Lawyered című cikksorozatát Egyesületünk gondozásában, mely a közelmúlt nagy streaming szolgáltatóinál fellelhető gyöngyszemeket veszi górcső alá. Figyelem, spoiler-veszélyes tartalom!
Csontos Imola
Lauren Oliver 2010-ben megjelent magyarul Mielőtt elmegyek névre keresztelt Before I Fall című regénye 2017-ben került megfilmesítésre. A film nem mondható annyira sikeresnek, de szerintem rendkívül alulértékelt, hiszen érdekes koncepciójával gondolkodásra készteti a fiatalabb korosztályt.
Február 12. 6:30. Sam ébresztője szól, kap egy értesítést az egyik barátnőjétől, Lindsay-től, pontosan 24 perc 47 másodperccel azelőtt, hogy Lindsay felvenné őt kocsival a suliba menet. Sam családjáról nem sok derül ki azon kívül, hogy nem valami szoros velük a kapcsolata. Sam és Lindsay az iskolába menet felveszik a többi barátnőt is.
Lindsay vezetés közben chatel valakivel, ami a Szabs. törvény 224. § (1) bekezdésébe ütközik, [1] miszerint aki a KRESZ-ben [2] meghatározott közúti közlekedés szabályait megszegi, szabálysértést követ el. A KRESZ 3. § (2) bekezdése alapján a gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat.
A lányok irodalom órán Sziszüphoszról tanulnak, illetve a sziszifuszi munkáról, amikor megjelenik néhány iskolatársnőjük kiosztani a fiúk által küldött rózsákat – mert ugyebár Valentin nap van. Ebédnél Ally a pillangó effektről beszél, mely szerint például Magyarországon egy pillangó szárnyrebbenése cunamit okozhat Japánban. Az egész filmnek erősen Bajos csajok [3] vibe-ja van; négy népszerű lány, akik másokon élcelődnek, de az egyikőjük lassan realizálja, hogy mindez nem okés.
Este a lányok buliba készülődnek, képeket csinálnak, és amikor Sam és Lindsay kettesben maradnak, Sam megkérdezi a lánytól, hogy egy adott képet posztolhat-e. Nagyon helyesen, mert a Ptk. 2:48. § (1) bekezdése [4] alapján a képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához (például posztoláshoz) az érintett személy hozzájárulása szükséges.
A buliban mindenki iszik, szórakozik, majd mikor Juliet megjelenik (egy lány, akit Lindsay piszkálgat), elszabadul a pokol. Bár Lindsay volt, aki ismét piszkálni kezdte, de Juliet, megelégelve mindezt, megtámadta őt. Egy nagyobb srác lefogta a lányt, majd a többiek az itallal teli poharukat dobálták felé, miközben az „őrült”, „zárt osztályon van a helyed”, „húzz el innen” mondatok hangzottak el. Juliet el is menekült. Ebben a helyzetben kölcsönös becsületsértést [Btk. 227. (1) b) és (2) bekezdés [5]] tudnánk megállapítani Juliet és Lindsay javára, a többieknek pszichikai bűnsegédi magatartást.
A lányok feldúltan távoznak a buliból, ismét Lindsay vezet, aki a buliban fogyasztott alkoholt (a mennyiséget nem tudjuk). A Btk. 236. § (1) és (2) bekezdése alapján, aki ittas állapotban közúton gépi meghajtású járművet vezet, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált, öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza. Esik az eső, sötét van – tehát a látási viszonyok nem a legjobbak – és a lányok hangosan zenét hallgatnak az autóban. Egy kamion megy el mellettük reflektorral, majd Lindsay megkérdezi, hogy mennyi az idő. Sam ül mellette, a telefonjára pillant, az óra éppen 12:39-re vált, mikor valami a motorháztetőnek csapódik, Lindsay jobbra rántja a kormányt, az autó megpördül, majd Sam felébred az ágyában.
Február 12. 6:50. Sam ébresztője szól, kap egy értesítést az egyik barátnőjétől, Lindsay-től, nem sokkal azelőtt, hogy Lindsay felvenné őt kocsival a suliba menet. Samnek egész nap deja vu-je van. Nem tudja eldönteni, hogy most álmodik-e, vagy előző nap álmodott.
A buliban minden ugyanúgy történik, ahogy előző alkalommal. Amint Juliet megjelenik, Lindsay szekálni kezdi, majd egymásnak esnek, viszont Sam most csak nézi az előtte kibontakozó helyzetet, nem válik aktív résztvevővé. Visszafele ismét Lindsay vezet, nyomkodja a telefonját [Szabs. tv. 224. § (1)], amit Sam elvesz tőle, ugyanaz a zene szól a rádióban, mint előzőleg. Sam mindezt realizálva rászól Lindsay-re, hogy vigyázzon a teherautóra, majd az meg is jelenik erős reflektorral. Sam a telefonjára pillant, az óra éppen 12:39-re vált, mikor valami a motorháztetőnek csapódik, Lindsay jobbra rántja a kormányt, az autó megpördül, majd Sam felébred az ágyában. Immár másodjára.
Február 12. 6:52. Sam ébresztője szól, kap egy értesítést az egyik barátnőjétől, Lindsay-től, nem sokkal azelőtt, hogy Lindsay felvenné őt kocsival a suliba menet. Sam nem akar iskolába menni, meggyőzi anyukáját, hogy hadd aludjon tovább. Mikor a suliba ér, elhatározza, hogy megpróbálja megváltoztatni a nap kimenetelét. Sam megkéri a lányokat, hogy ne mozduljanak ki, megkérdőjelezi, hogy miért utálják Julietet. Este a lányok ottalvós bulit tartanak, de a buliban minden ugyanúgy zajlik, mint korábban. Sam idegesen a telefonját bámulja, amíg 12:40-re nem vált, és nem történik semmi. Megkönnyebbülten sóhajt egyet, majd mindenki aludni megy. A lányok nem sokkal később arra az értesítésre ébrednek, hogy Juliet öngyilkos lett. Elody felteszi a kérdést, hogy vajon ők hozzájárultak-e a halálához a piszkálódással. Lindsay rögtön elveti ezt, bár itt meg kell említeni az öngyilkosságba kergetést, amikor az elkövető pszichikai ráhatása miatt a passzív alany önkezével vet véget az életének, mert ez emberölésnek minősül.
Február 12. Sam ébresztője szól, kap egy értesítést az egyik barátnőjétől, Lindsay-től, nem sokkal azelőtt, hogy Lindsay felvenné őt kocsival a suliba menet. Bármit csinál Sam, minden ugyanúgy kezdődik és végződik. Ezért ki tudja, hányadik alkalommal, Sam elhatározza, hogy azt mond, és csinál, amit csak szeretne, mert úgyis minden kezdődik elölről. Mindenkivel iszonyatosan goromba, összeveszik a családjával, a barátaival. A suliban kidobja a rózsáit, kikezd az irodalomtanárral, a barátai hallani sem akarnak róla.
Következő alkalommal, amikor felkel, megkéri szüleit, hogy ne kelljen iskolába mennie, és az egész napot a kishúgával tölti. Kiderül, hogy Lindsay régen Samet is piszkálta. Este együtt vacsorázik a család egy hangulatos étteremben. Amikor Sam és az anyukája kettesben maradnak, Sam megkérdezi, hogy jó embernek tartja-e. Anyukája szerint nagy szíve van, csak fókuszáljon egy jó dologra. Sam felvet egy érdekes kérdést: hogyan változhatunk annyit, amikor körülöttünk nem változik semmi?
Aznap este Sam visszament a partira, mert elhatározta, hogy kiáll Juliet mellett. Azonban túl későn ért oda, és már csak azt látta, ahogy Juliet elfut az éjszakába. Sam üldözőbe vette a lányt, és az erdő közepén végre utolérte, hogy beszéljenek. A beszélgetés során kiderült, hogy miért utálja Lindsay és Juliet egymást. Sam megerősíti benne, hogy segíteni szeretne neki, de Juliet elfut, ki az útra, ahol Lindsay elüti [Btk. 236. § (2)].
Amikor Sam másnap felébred, már tudja, hogy mit kell tennie. Reggel indulás előtt megölelte a szüleit, elmondja, hogy szereti őket, majd elbúcsúzik a húgától is és útnak indul. A barátaival reggelizik, és közben mindegyiküknek elmondja, hogy miért szereti őket. Végül elérkezünk a bulihoz, Juliet megérkezik, de Sam nem hagyja, hogy bemenjen a házba. Juliet elfut, Sam üldözőbe veszi. Amikor az út mellé érnek, Sam utoléri őt, és próbálja lebeszélni, hogy az autók elé ugorjon. Juliet szerint már túl késő és a kamion elé ugrik, de Sam kilöki őt a kamion útjából. Juliet Sam élettelen testéhez rohan és a lány nevét kiáltja többször is, majd elcsukló hangon azt suttogja, hogy „megmentettél”. A film Sam szavaival zárul (narrátorként): „Nem. Te mentettél meg engem”.
[1] 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről.
[2] A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet.
[3] Mean Girls (2004, 2024).
[4] Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény.
[5] Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény.