Rólunk
Alapcélok
A Pro Veritate Egyesület azzal a céllal kezdte meg működését, hogy ember és jog kapcsolatát elmélyítse, a jogot közérthetővé tegye, a jogi tudatosságot általánosan és átfogóan növelje, hogy az ember és a jog világa között tátongó szakadék fölé hidat építsen. Célunk egy olyan központi szakmai fórum létrehozása, amely mindenki – ideértve jogászokat, joghallgatókat (egyetemistákat), fiatalokat és tehetségeket, illetve laikusokat is – számára lehetőséget teremt a jogi ismeretek kutatására, fejlesztésére és megosztására, szakmai és személyes kapcsolatok kiépítésére, más jogi relevanciával rendelkező kérdések és problémák megvitatására és megválaszolására, és a közösséggé szerveződésre.
A PROVE a rendelkezésére álló eszközök széles skáláján törekszik a lehetőségeket megragadva azokat a nagyívű céljai elérése érdekében alkalmazni. Céljainkat és az azokhoz vezető út egyes szakaszait tágan értelmezzük: hisszük, hogy a tudatos életmód – legyen az akár pénzügyi, gazdasági, fogyasztói, környezet- vagy fenntartható jelzővel illetett – már egészen az individuumtól a társadalmat alkotó kisebb építőköveken (család, kis közösségek) át valamennyi nagyobb együttélési formáig meghatározza közös jövőnket és az elkövetkező generációk életét. A tudatosságnövelés ekképpen rendkívül fontos, amelyet mi magunk is a zászlónkra tűztünk.
Tevékenységeink
Az Egyesület alapcél szerinti és közhasznú – tudományos és kutató, ismeretterjesztő, oktatási és kulturális, illetve jogi támogató és jogvédő – tevékenységei révén törekszik ember és jog kapcsolatát elmélyíteni, a jogot közérthetővé és megismerhetővé tenni, a jogi tudatosságot általánosan és átfogóan növelni. Tevékenységeink során olyan központi szakmai fórumot és közösséget hoztunk létre, amely minél szélesebb kör – ideértve jogászokat, joghallgatókat (egyetemistákat), fiatalokat és tehetségeket, illetve laikusokat is – számára lehetőséget teremt a jogi ismeretek kutatására, fejlesztésére és megosztására, szakmai és személyes kapcsolatok kiépítésére, más jogi relevanciával rendelkező kérdések és problémák megvitatására és megválaszolására, a közösség szerveződésre, az Egyesület által szervezett tudományos programokon való részvételre.
Tagságunkat többségében jogászok (elméleti és gyakorlati szakemberek, pl. kutatók, egyetemi óraadók, ügyvédek, ügyvédjelöltek, hatósági előadók stb.), joghallgatók, illetve többek között pedagógusok és más szakemberek alkotják az ország minden tájáról.
Egyesületünk egyik legfőbb célkitűzése, a jogi tudatosság növelése, a jogvédő tevékenység és a tanácsadás, eljárásjogi közreműködés révén az arra szorulók – különösen gyermekek és fiatalok, fogyasztók, munkavállalók, kiszolgáltatottak és áldozatok – segítése körében sikeresen működő Jogsegély Szolgálatot üzemeltet, ahol szakemberek segítségével szakszerű, pártatlan és díjmentes iránymutatásokkal szolgál a megkeresőknek.
Jogsegély Szolgálatunk egyedi elbírálás alapján úgy is dönthet, hogy egy hozzánk beérkező megkeresést, ügyet – elsősorban az érintettjére (pl. kiszolgáltatott helyzetben lévő személy, gyermek, fiatal, fogyasztó, munkavállaló, áldozat) és jellegére, illetve egyéb fontos szempontokra figyelemmel megbízás keretében elvállal. Ilyen megbízás során
- az ügyfelünk által egy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató autókereskedéstől megvásárolt, jelentős hibákban és hiányosságokban szenvedő gépkocsi 5,3 millió forintos vételárának visszatérítését sikerült kikényszerítenünk, továbbá közreműködtünk annak megelőzésében, hogy a kereskedés a jövőben másnak hátrányokat, károkat okozzon;
- sikerrel képviseltük ügyfelünket fogyasztóvédelmi jogvitájában, ahol a kereskedő vállalkozás az áru rendeltetésszerű használata ellenére – nyilvánvalóan a gyártó, forgalmazó oldalán felmerült hibára visszavezethető okból – bekövetkezett korai elhasználódása ügyében megtagadta a cserét, javítást vagy a vételár visszatérítését, ugyanakkor közreműködésünk révén az ügy peren kívül, a Budapesti Békéltető Testület eljárását követően a vételár maradéktalan visszatérítésével végződött.
A Jogsegély Szolgálatunk szolgáltatására vonatkozó széleskörű és elapadhatatlan igényt, illetve tevékenységünk létjogosultságát is messzemenőkig jellemzi, hogy a hozzánk beérkező megkeresések száma folyamatosan növekszik, 2023. évben már mintegy 110 ügyben foglaltunk állást vagy adtunk véleményt, tanácsot, iránymutatást megkeresőinknek. A beérkező megkeresések tárgya leggyakrabban gyermekek jogai és védelme (gyermekvédelem, szülői felügyelet, tartás, gyámság), munkajogi (jogellenes munkaviszony megszüntetés, követelés, munkáltatói önkény vagy visszaélés), végrehajtási jogi (végrehajtás, foglalás, letiltás, pénztartozás, elévülés), családjogi (házasság, válás, vagyonmegosztás), továbbá birtok- és tulajdonjogi (birtokvédelem, haszonélvezet, szomszédjogi viták) vonatkozásúak voltak. Jelenleg 23 fő aktív, társadalmi munkában foglalkoztatott, igazolt és széleskörű szakmai tapasztalattal rendelkező (senior, medior és junior) tanácsadóval működünk együtt az ország legkülönbözőbb tájairól (többen a fővárosból, illetve Nyugat-, Közép- és Kelet-Magyarországról egyaránt). Tanácsadóink jogászok, szakjogászok (pl. ügyvéd, ügyvédjelölt, végrehajtójelölt, bírósági vagy hatósági alkalmazott, köztisztviselő, kormánytisztviselő stb.), valamint joghallgatók (akik a szolgáltatásba Jogi Klinika programunk keretében csatlakozott egyetemi (jog)hallgatók, akiket az Egyesület jogászai mentorálnak, és akik ezzel releváns, valódi és kézzel fogható szakmai tapasztalatot is szereznek).
Az Egyesület hangsúlyt fektet a tudományos, kutató tevékenységre, kiadványok, publikációk közzétételére, szakmai előadásokra. Ennek keretében rendszeresen ismeretterjesztő szakmai cikkeket jelentetünk meg, továbbá megalapítottuk az Ember és Jog jogtudományi elektronikus folyóiratot, amelyben hazai és külföldi kutatók, szakemberek tanulmányait kívánjuk megismertetni a közönséggel. Tagjaink és további szakemberek bevonásával időről időre ismeretterjesztő anyagokat, cikkeket is publikálunk továbbá, amelyeket központi honlapunkon jelentetünk meg. E körben figyelemre méltó többek között a Watched & Lawyered című cikksorozatunk.
Két § között címmel elsősorban egyetemisták és PhD hallgatók részére tartott ismeretterjesztő és látásmódnövelő előadássorozatot indítottunk, amelynek keretében neves szaktekintélyek, kiemelt szakemberek, érdekes személyiségek tartanak online előadásokat, vagy adnak interjút, amellyel változatos, érdekes témákkal, főként az egyetemi tanulmányok adta kereteken belül elsajátítható tudáson túlmutató ismeretekkel készülünk. A programunk keretében egyebek mellett olyan neves előadók fogadták el már felkérésünket, mint Habsburg György (Magyarország Franciaországban és Monacoban akkreditált nagykövete), Dr. Rónai Péter (New York-i ügyvéd), Végh Richárd (a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója), Dr. Ujvárosi Veronika (bécsi ügyvéd), továbbá számos jogász (bíró, ügyvéd, szakjogász stb.) és más szakértő is tartott már előadást. A program nagyszerű alapot biztosít ahhoz, hogy hazai és külföldi egyetemekkel kapcsolatunkat, együttműködésünket szorosabbra fűzhessük. Az Egyesület által szervezett előadások révén szorosabb kapcsolat alakul ki az előadó által képviselt szervezettel, hovatovább, az előadáson résztvevőknek is lehetőségük nyílik kapcsolatot építeni az előadóval. Ily módon az Egyesület is újabb lehetőségekhez juthat, és erősítheti a kapcsolatát más szervezetekkel is.
Az Egyesület egyik sikeres, fiatalokat támogató programja a Jogi Klinika program, amelynek célja főként fiatalok, diákok és hallgatók versenyképes, hasznos, és oktatáson kívül is hasznosítható gyakorlati szaktudás megszerzésének biztosítása, (tovább)képzése, oktatása és fejlesztése, szakmai támogatása. Jogi Klinika programunk célja továbbá a résztvevők közösséggé szervezése. A program keretében ösztönözzük a tudományos és kutató munkát (állam- és jogtudományok, más társadalomtudományok, illetve saját belátása szerint egyéb kapcsolódó tudományok kutatását), a tudományos tevékenységeket, szakmai tevékenységeket és készségeket gyakoroljuk és gyakoroltatjuk, szakmai, közösségépítő vagy egyéb kulturális rendezvényeket szervezünk, illetve mentorprogramot működtetünk (a program résztvevői kivétel nélkül egy, a hozzá hasonló kompetencia és érdeklődés területen igazolt szakmai múlttal, gyakorlattal, tapasztalattal rendelkező mentor patrónusa alatt végzik tevékenységeiket). Jogi Klinika programunk jelenleg kiemelten az Egyesület jogsegély szolgáltatása keretében valósul meg, ahol a program résztvevői valódi joggyakorlat keretében sajátítanak el releváns tapasztalatot a mentorok támogatása mellett.
Az Egyesület nyitott fiatal tagok bevonzására és bevonására az alapcéljai szerinti tevékenységekbe, hovatovább támogatja fiatalok csatlakozását az Egyesülethez. A hallgatói státusz megteremtésével az Egyesület különféle kedvezményekkel, előnyökkel ösztönzi fiatalok csatlakozását, amely révén tagjaink mintegy egynegyedét jelenleg 20-25 év közötti fiatalok adják, akik élen járnak a tevékenységeinkben történő közreműködésben, illetve új projektek kezdeményezésében – akár a már említett Jogsegély Szolgálatban (Jogi Klinika programban) – valamint más további projektekben, publikációk készítésében.
Az Egyesület támogatja a közérdekű önkéntes tevékenységet, több ízben foglalkoztatott ilyen jogviszonyban önkénteseket.
Az Egyesület ugyancsak nagysikerű, hagyományt teremtő projektje az immáron harmadjára is megszervezni tervezett Jog Story országos gyermekrajzpályázat. A pályázattal célunk, hogy a „jog” szó és annak különböző aspektusai játékos formában már gyermekkorban is megjelenjenek, beszélgetés tárgyává váljanak, és hogy a jogi tudatosság kialakulása már gyermekkorban megkezdődhessen, mialatt a gyermekek játszva egy rajzzal fejezik ki elképzeléseiket a jog világáról.
Említésre méltó kedvezménykártya programunk is (PROVEcard), melynek célja, hogy erősítse az együttműködést más szervezetekkel és vállalkozásokkal, miközben tagjaink számára is kedvező lehetőségeket kínál. (Jelenleg számos partner csatlakozott már kedvezménykártya programunkhoz – pl. vendéglátó egységek, ügyvédi iroda, wellness-, egészség- és szállásszolgáltató szervezetek, kulturális és szórakoztató szolgáltatók, illetve webáruház is.) Ezen program által partnerszervezetekkel kötött megállapodásaink révén tagjaink széles körű kedvezményekhez juthatnak különböző szolgáltatások és termékek igénybevételéhez az egész ország területén. Ezáltal nemcsak az Egyesület és a partnerszervezetek közötti kapcsolat erősödik, hanem tagjaink is élvezhetik a különféle kedvezmények előnyeit, amely tovább erősíti az Egyesületbe való tartozás élményét és vonzerejét is.
Közhasznú tevékenységeink
Az Egyesület jelenleg közhasznú minősítéssel nem rendelkezik, azonban – Alapszabályával összhangban – az alábbiak szerint közhasznú tevékenységeket folytat. Az Egyesület közhasznú és más szolgáltatásaiból tagjain kívül más is részesülhet.
- kutatás-fejlesztés, innovációs, és ezek támogatása közfeladat a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény 4. §-ával összhangban;
- oktatás, nevelés, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, továbbá az egyetemi hallgatók, hallgatói önkormányzatok támogatása, tehetséggondozás, szakmai, tudományos és művészeti tevékenység elősegítése közfeladatok a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 4. §-ának 14a. pontjával, a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2. §-ával, 11. §-ával, 54. §-ával és a 60. § (1) bekezdésével, továbbá a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 1. §-ával összhangban;
- kulturális és közművelődés szolgáltatás közfeladat a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 53. §-ával, továbbá a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésének 7. pontjával összhangban;
- emberi és állampolgári jogok védelme, jogvédő tevékenység közfeladat az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény 1. §-ának (2) bekezdésével összhangban;
- szociális, gyermek- és ifjúságjóléti és -védelmi közfeladat a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 17. §-ának (1) bekezdésével és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdésének 8., 8a. és 15. pontjaival összhangban.
Az Egyesület közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, valamint azoktól nem fogad el. Az Egyesület országgyűlési képviselői választáson, a vármegyei, fővárosi önkormányzati, Európai Parlamenti, megyei jogú városi, valamint polgármesteri választáson jelöltet nem állít, továbbá nem támogat.
Az Egyesület kizárólag a közhasznú és alapcél szerinti tevékenységei veszélyeztetése nélkül és Alapszabálya keretei között folytathat kiegészítő gazdasági-vállalkozási tevékenységeket.
Pro Veritate Egyesület
Felsőhegy 2369
2243 Kóka
info@proveritate.hu