Watched & Lawyered

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát

forrás: unsplash.com

Útnak indítottuk Csontos Imola Watched & Lawyered című cikksorozatát Egyesületünk gondozásában, mely a közelmúlt nagy streaming szolgáltatóinál fellelhető gyöngyszemeket veszi górcső alá. Figyelem, spoiler-veszélyes tartalom!

Csontos Imola

Gillian Flynn 2012-ben megjelent Gone girl című regénye világszerte több mint 20 millió példányban kelt el. A könyv sikere után senki sem lepődött meg, amikor 2014-ben megjelent Rosamund Pike és Ben Affleck főszereplésével azonos néven készült, közel két és fél órás film. Bár az események nem a valóságon alapultak, mégis Flynn még egy 2012-es interjúban elárulta, hogy látja a párhuzamokat a regénye és a 2003-as Laci Peterson eset kapcsán. [1]

Mindig felmerül bennem a kérdés, hogy ha egy bűnügyet tárgyaló könyv túl népszerű lesz, vajon lesznek-e olyanok, akik ihletet merítenek belőle. Flynn Amy Dunne esete összetett és speciális, azonban Sherri Papini 2016-os eltűnése, [2] majd szerencsés előkerülése ugyanakkora port kavart, mint a kitalált Dunne házaspár ügye.

A történet szerint Nick és Amy Dunne az ötödik házassági évfordulójukat ünneplik. Nick reggel a húgával közösen menedzselt Bar nevű bárjában iszogat – miután visszaért a tengerpartról –, amikor kap egy telefonhívást a szomszédtól: kiszökött a macska. Nick azonnal hazamegy, és ekkor veszi észre, hogy a bejárati ajtó résnyire nyitva van. Mikor belép a házba – macskával a kezében – körbenéz, és ekkor pillantja meg az összetört üvegasztalt a nappaliban. Jogkövető állampolgárként azonnal értesíti a hatóságokat. Nem sokkal később megjelenik Boney nyomozónő egy járőrrel, körbejárják a házat, és a helyszín feldúltságára tekintettel azonnal eltűnt személyként kezelik Amy esetét. A nyomozónő egy kávéval a kezében nyomkeresésbe kezd, és többek között megjelölt egy vérfoltot a szagelszívónál. A helyszínelő szerint a folt túl magasan volt ahhoz, hogy baleset legyen, és valószínűleg több vérnek kell lennie a környéken. A szakemberek elő is vették az UV lámpát, és a konyhában – sietve összetakarítva – egy kisebb vérfürdőt találtak. A vér tesztelése után egyértelművé vált, hogy a vér Amy-hez tartozik, így nagy valószínűséggel meghalt.

Nick tanúként történő meghallgatásakor kiderül, hogy szinte semmit sem tud a feleségéről. Nem tudja, hogy hol dolgozik, hogy mit csinál egész nap, hogy vannak-e barátai, vagy hogy mi a vércsoportja. Ez kezdetben gyanús Boney nyomozónőnek, de nem tulajdonít ennek különösebb jelentőséget.

Az eltűnést bonyolítja, hogy a nyomozónő a helyszínelés során megtalál egy „első nyom” felirattal ellátott borítékot az egyik fiókban. Nick magyarázkodni kezd, hogy hagyományosan az Amy-vel közös évfordulójukon „kincsvadászatot” tartanak, ahol Amy írja a rejtvényeket és Nicknek kell kitalálnia, hogy mit jelentenek. Miközben Nick fejtegeti a nyomokat, folyamatosan rejtélyes telefonhívásokat kap. Nagyjából a film feléig kell várni, míg kiderül, hogy Nicknek barátnője van, aki ráadásul az egyik tanítványa az egyetemen. A nyomfejtés még fontos lesz, ehhez később még visszatérünk.

Amikor már azt hihetnénk, hogy nem szorulhat jobban Nick nyaka körül a hurok, akkor a nyomozók megtalálják Amy félig megégett naplóját Nick apjának a pincéjében. A naplóból kiderül, hogy bár kezdetben minden jó volt a házasságukban, az hamar megromlott, és Nick bántalmazni kezdte őt. Az utolsó bejegyzéseiből kiderült, hogy vett magának egy fegyvert, mert attól tartott, hogy Nick képes lenne őt megölni. És ha ez még nem lenne elég, Amy állapotos volt.

Ha a terhesség és a barátnő nem lenne elég jó motivációnak, Nick néhány hónappal Amy eltűnése előtt felemelte az életbiztosítás összegét 1.2 millió dollárra. Valamint nagyjából 100.000 dollárnyi hitelkártya adósságot halmozott össze. A férjnek alkalma is volt, hiszen Amy eltűnésének reggelén a tengerparton gondolkozott az élet nagy dolgain, ami azt jelenti, hogy nincs alibije. Valamint az elkövetés eszköze Nick kihallgatásakor lett prezentálva: az ötödik házassági évfordulóra kapott fabábúk egyikének husángja.

Nick által fejtegetett nyomok ikertestvére, Margo fészerébe vezetnek, ahol Nick megtalálja az összes tárgyat, amit a hitelkártyára terheltek, és ekkor esik le Nicknek, hogy Amy életben van, és ő kreálta az egész szituációt azért, hogy Nicket elítéljék – mert Missouri államban a halálbüntetés intézménye életben van. Csak párhuzamként, Magyarországon a 23/1990. (X. 31.) Alkotmánybírósági határozat törölte el a halálbüntetést. Az utolsó halálos ítéletet a tiszacsegei Vadász Ernőn hajtották végre, [3] akit különös kegyetlenséggel elkövetett rablógyilkosság miatt akasztották fel a Gyűjtőfogházban 1988-ban. Jelenleg a legszigorúbb büntetés a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés.

Az ügyet óriási médiafelhajtás övezi. Ennek egyik oka, hogy Amy szülei híres mesekönyv írók, akik lányukról alkották meg a közösség szeretett mesehősét: Amazing Amy-t. Nick a kezdetektől fogva rosszul szerepelt a médiában, nem igazán tudta, hogy hogyan kezelje a kamerákat, így nem egyszer olyan kép került ki róla, ahol mosolyog. Nick, tudván, hogy Amy életben van, exkluzív interjút ad, azt hangsúlyozva, hogy mennyire bánja a félrelépést, és hogy mennyire szereti az ő tökéletes feleségét. Amy végül hazamegy a férjéhez, ahol elég ellentmondásos sztorit ad elő a nyomozóknak arról, hogy mi is történt vele. Elmondása szerint ex barátja, Desi elrabolta, de neki sikerült megszöknie, és azonnal hazasietett. A kreditkártyákat Nick maxolta ki, de megbocsát neki. Ami zavart a vallomásában, hogy senki sem kérdezett rá a vérre a konyhában, pedig ezt elég nehéz lett volna kimagyarázni. De akkor mi is történt igazából?

Amy egyszer meglátta Nicket és a barátnőjét, ahogy megcsókolják egymást, miközben kijöttek a Barból. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Amy összebarátkozott egy helyi anyukával nagy titokban, mert szüksége volt tanúkra, hogy Nick bántalmazza őt, illetve ha Amy eltűnne, ők biztosan keresni kezdenék. Ezután Amy elkezdett mindenfélét venni a hitelkártyával, hogy adósságot halmozzon fel, ezzel is motivációt szolgáltatva a férjének. Felhalmozott valamennyi készpénzt is, amivel vett egy autót Craigslisten, [4] amivel könnyedén el tud menekülni. A konyhapadlón talált vért a saját vérének a levételével oldotta meg. A házassági évfordulóra adott egyik fabábú egyikének husángjára vért kent, és betette a kandallóba. Több, mint száz bejegyzést írt egy naplóba évekre visszamenőleg, hogy hiteles legyen. Majd eltűnt. Ha egyesével vizsgáljuk meg a cselekményeket, akkor önmagukban nem minősülnek bűncselekményeknek. Azonban együttesen vizsgálva Amy a Btk. 268. § (1) bekezdésének b) pontjába ütköző, Btk. 268. § (3) bekezdésének b) pontja szerint minősülő hamis vád bűntettét követi el.

Feltehetően az elsőfokú tárgyalás megkezdése előtt vagyunk, így a bíróság megszüntette az eljárást Nick-kel szemben. Azonban Nick mégis fogságban – állapotos felesége védő szemei őrizetében – maradt.


[1] Eliana Dockterman: This Case Is the Real-World Version of Gone Girl, Time, 2014. https://time.com/3461244/gone-girl-scott-peterson/

[2] RedHanded podcast: Episode 339 – Sherri Papini: The Woman Who Fooled the World. https://open.spotify.com/episode/

[3] Az utolsó kivégzést Magyarországon egy tiszacsegei férfin hajtották végre. Hajdú Bihar vármegyei hírportál, 2021. https://www.haon.hu/helyi-kek-hirek/2021/11/az-utolso

[4] fogalma: egy amerikai webhely, amely hirdetéseket, valamint fórumokon folytatott beszélgetéseket kínál különböző témákról.