közmenedzsment

  • közmenedzsment

    Légiforgalom irányítása, szervezése

    A légiközlekedés napjainkban rohamosan növekvő üzletág, és – különösen a diszkontlégitársaságok térnyerése óta – egyre nagyobb tömegek számára elérhető közlekedési forma. Napjainkban a lakosság átlag 0,9%-a repül legalább évente, egyes jóslatok szerint ez az arány néhány éven belül a 4%-ot is elérheti. A IATA közleménye szerint a légiutasok száma 2017-ben a történelemben először haladta meg a négymilliárdot. Míg a 2000-es évek elején a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren mindössze kevesebb mint négy és fél millió, addig 2018-ra már közel 15 millió utas választotta a repülést a KSH adatai szerint. Ez a forgalom a magyar légiforgalmi irányítókra évente körülbelül egymillió járat irányításának terhét rója.