Jelentkezés
Az alábbiakban tekintheti meg pályázatainkat, nyitott pozícióinkat. Kérjük, jelentkezésének beküldése előtt olvassa el Adatkezelési Tájékoztatónkat.
A Pro Veritate Egyesület azzal a céllal kezdte meg működését, hogy ember és jog kapcsolatát elmélyítse, a jogot közérthetővé tegye, a jogi tudatosságot általánosan és átfogóan növelje, hogy az ember és a jog világa között tátongó szakadék fölé hidat építsen. Az Egyesületünk alapcél szerinti és közhasznú – tudományos és kutató, ismeretterjesztő, oktatási és kulturális, illetve jogi támogató és jogvédő – tevékenységei során olyan központi szakmai fórumot és közösséget hoztunk létre, amely minél szélesebb kör – ideértve jogászokat, joghallgatókat (egyetemistákat), fiatalokat és tehetségeket, illetve laikusokat is – számára lehetőséget teremt a jogi ismeretek kutatására, fejlesztésére és megosztására, szakmai és személyes kapcsolatok kiépítésére, más jogi relevanciával rendelkező kérdések és problémák megvitatására és megválaszolására, a közösség szerveződésre, az Egyesület által szervezett tudományos programokon való részvételre.
Amennyiben a bármely pozícióval vagy a jelentkezési űrlapokkal kapcsolatos kérdése, az eléréssel problémája merülne föl, kérjük, jelezze részünkre az elnokseg@proveritate.hu e-mail címen!
Nyitott önkéntes pozíciók
Kommunikációs gyakornok – Kommunikációs csoport
Információs munkatárs – Jog Story 3 díjátadó rendezvény
Koordinátor – Jog Story 3 díjátadó rendezvény
Operátor – Jog Story 3 díjátadó rendezvény
Kép- és hangrögzítő munkatárs – Jog Story 3 díjátadó rendezvény
Nyitott tisztségek
Elnökség tagja
Felügyelő Bizottság tagja
Nyitott tisztségviselői pozícióinkkal kapcsolatban kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot az elnokseg@proveritate.hu e-mail címen!
Nyitott álláspályázatok
Jelenleg nincs nyitott álláslehetőségünk.